Ha humorosan, és nem tragikusan élhetné meg sokat szenvedett lakosságunk a rendszerváltó kormányok és azokat elvtelenül támogató ellenzékiek látszat-intézkedéseit, akkor a jól ismert „kész átverésnek” is lehetne tekinteni a sorozatos hazudozásokat.
A magyar nép első nagy megtévesztése a szépreményű rendszerváltással kezdődött. „Kész átverés” volt a vértelen ellenforradalommal hatalomra jutott új elit részéről, hogy jóléti társadalmat és szociális piacgazdaságot ígértek a hiszékeny választópolgároknak – és rablókapitalizmus lett belőle. Aztán folyamatosan következtek az arcpirító mellébeszélések, művészi fokon. Két évtized távlatából tanulságos áttekinteni a jelentősebb történéseket, és összevetni a szemfényvesztéseket a bekövetkezett valósággal. „Kész átverés” volt az az elméleti kinyilatkoztatás, hogy a szocializmusban felgyülemlett, mintegy 20 milliárd dolláros államkölcsön miatt rendszerváltásra van szükség. Ma ennek hatszorosa az államadósságunk, és sokszoros az adócsapdába kényszerített lakosság uzsorakamatokkal megnövelt hitelállománya. Mégse jut eszükbe a csalóknak, hogy nagyon indokolt lenne már egy új rendszerváltás... “Kész átverés” volt az ideológiailag sem alátámasztható, hazug propaganda, hogy csak magántulajdon alapján lehet gazdaságos tevékenységet folytatni. Ezzel a hazug szemlélettel a világszínvonalon, hatékonyan termelő üzemeket (Csepel, Diósgyőr, Rába, Ikarus, Videoton, sorolhatnánk) lehetetlenítették el.
Mindezeket azért, hogy júdáspénzért, főként külföldiek tulajdonába adják a nemzet vagyonát, vagy a rabló privatizáció folyamán kialakítsák a hazai burzsoáziát. „Kész átverés” volt az agrárium „tudorainak” az a korszakalkotó tézise, hogy nem kellenek nekünk kolhoz-típusú szövetkezetek, sem állami gazdaságok. Pedig ezek akkor már a falu fejlődésének meghatározói voltak. Előrelátásuk eredménye lett, hogy a magyar gazdaságban akkora termelési és piaci visszaesés következett be, amelyet évtizedekig nem lehet helyrehozni (különösen nem vadkapitalista viszonyok között). „Kész átverés” volt, hogy a jogállamiságot és törvényességet hirdették őszinteséget vágyó népünknek, ugyanakkor a milliomos csalók és sikkasztók közül még azok sem kapnak méltó büntetést, akiket nemzeti elfogató parancsra sikerült kézrekeríteni. Háborítatlanul működnek a különböző (olaj, szesz, lakásfelvásárló, stb.) maffiák, virágzanak az állami megrendelések panamázási ügyletei, a külföldi adóelkerülések, és más káprázatos bűncselekmények, mind-mind következmények nélkül, vagy 80 évre titkosítva! A jogi tisztességtelenségek teteje, hogy a nagystílű kapcsolatokkal rendelkező bűnözők helyett nálunk a bűnüldözőket némítják el, amire talán ma az EU-nak is illene felfigyelni. „Kész átverés” még ma is, hogy a pénzintézetek átfogó hiteleket ajánlanak az általuk adósságcsapdába kergetett adósok részére. Vitathatatlan tény, hogy a változtatható devizakamattal és a kíméletlen uzsorakamatokkal, az etikátlan hitelközvetítő díjakkal és a folyton növekvő banki költségekkel teljesíthetetlenné váltak a lakossági tartozások. Az áthidaló hitelek nem jelentenek valóságos megoldást, mivel a tartozások további növekedését, és ezáltal a kilátástalanságot fokozzák. Sürgős kormányintézkedések kellenek a lakásárverezések megakadályozására, közös állami, banki és adóterhek átvállalására. Szemfényvesztő „kódexek” helyett igazságos törvényekre és azok következetes betartására van szükség!
„Kész átverés” volt a közelmúltban igazságos és arányos válságkezelésről beszélni, amikor „tisztességes és szociálisan érzékeny” képviselőink lényegében csak az EU átlagánál jelentősen alacsonyabb nyugdíjak és a szociális juttatások megnyirbálásában látták a megoldást, ami világosan tükrözi az emberi szolidaritási tisztességüket és alkalmasságukat... Eszükbe sem jutott, hogy hasonló színvonalon vészeljék át a világválság nehézségeit, mint megnyomorított választóik. Pedig számos megoldás kínálkozott volna a szabadrablások erőteljes megadóztatásával, vagy reprivatizáció val, a bankkonszolidáció milliárdjai nak visszafizetésével, vagy igazi vagyonadózással. Érthetetlenek a társadalom számára a százmilliós végkielégítések és sokmilliós havi- és mellékjövedelmek, és még mindig nem nyílt ki az emberek zsebében a bicska! „Kész átverés”, amit a választott képviselőink a vagyonbevallási mutatványokkal elkövetnek. A kétes úton megszerzett tulajdonaiknak csak jelentéktelen része a sajátjuk, a vagyon többsége családtagok, rokonok nevén van nyilvántartva. Nem szerepelnek a bevallásokban a külföldi bankokban elhelyezett betétek, de még az adóparadicsomokba mentett csalások sem. „Kész átverés” volt a napokban, hogy a népszavazást követelő kezdeményezéssel szemben a honatyák lesajnálták a törvényességet, és a számla nélküli költségtérítések megszüntetése helyett arcátlanul tovább növelték érdemtelen haszonszerzésüket.
A fentiek mellett megannyi igazságtalansággal találkozik napjainkban a jóhiszemű állampolgár. Már csak az a döntő kérdés, hogy meddig tart tűrőképessége a végtelen átverések láttán.
